T idom

t idom
A T idom olyan szerelvény, melyet az egyes szakaszok összekötésére használnak a vezetékrendszerekben. Az egyenes szakasz 90°-ban történő elágaztatására szolgál. Három, egymással merőlegesen elhelyezett kimeneti vége van, amelyek különböző kötésekkel rögzíthetőek a csövekre. Hegeszthető és hornyolt változatban ugyancsak elérhető. Varratnélküli, valamint hegesztett eljárással is készülhet a DIN2615 és az EN10253 szabványnak megfelelően.
Mivel vezetékrendszerekben használják, ezért nyomástartó berendezésekhez alkalmas acélminőségben forgalmazzuk, pl. P265GH. Az idomok kialakítása garantálja a vezetékben futó közeg egyenletes áramlását.
Felhasználását tekintve széles körben elterjedt: víz-, gáz- és kőolajvezetékekben valamint szennyvízelvezetéseknél, gyógyszeripari- és élelmiszeripari berendezéseknél, valamint a légiközlekedési eszközökben.

Igény esetén festett, illetve horganyzott kivitelben is elérhető.

Egál

Olyan helyeken alkalmazzák, ahol a vezetékrendszer ágainak átmérője megegyezik, mivel ennek a típusú acél csőszerelvénynek a szárai azonos átmérővel rendelkeznek.

Szűkített

Abban az esetben, ha a mellékág keresztmetszete kisebb, mint a fővezetéké, akkor szűkítő T-t alkalmaznak. Kialakítását tekintve a vízszintes irányban futó szárainak átmérője megegyezik, míg talpának átmérője kisebb.

Méretek

Mind a főág, mind a mellékágak átmérőjében és falvastagságában számtalan kombináció elérhető.


t idom méretezés
a: szélessége
b: a mellégág szárának magassága a középpontól mérve
D1: főágak külső átmérője
D2: mellékág külső átmérője
S1: főág falvastagsága
S2: mellékág falvastagsága
HUNGAROKOMPLEX Kft.
1211 Budapest,
II. Rákóczi Ferenc u. 175/D.
office@hungarokomplex.com
Telefon
+36 30-424-1053
+36 20-412-5084
+36 20-408-4200
Nyitvatartás
Hétfő - Csütörtök: 7.00 - 15.30
Péntek: 7.00 - 14.30